Buddhizmus klub

A Traditionalitas Spiritualis et Metaphysica Universalis principiumaira alapozódó létszemlélet hívei megtagadják a Teljes-Egyetemesség — és ezen keresztül az egyes és különféle entitas-ok miértjére és távlati értelmes céljára irányuló kérdésekre a feleletet. Ha azonban a kérdező kérdéseiben a végletekig elmenően állhatatos, kaphat egy sajátos a Tantra-k tanításaiban fogamzott — választ, amit azonban csak valóban magasrendű volta esetén fog megköszönni. Ez a létezés és a létezők miértjére irányuló kérdésekre adott válasz a következő: minden játékból van, minden játék, mindennel és mindenkivel játszanak, vagyis játszik a Játékos, a Játék Ura.

A Játék, a Līlā — más megközelítésből — approximative ugyanaz, mint a Varázslat, a Māyā, — és a Līlā-Māyā, valamint a Māyā-Līlā sem teljesen ismeretlen megnevezések.

A Játéknak szabályai, olykor szigorú szabályai lehetnek, amelyeket a Játékos noha semmi sem köti végtelen hatalmát és uralmát — általában betart.

Nincs vidámabb és nincs komolyabb a Játék vídámságánál és komolyságánál. Ezt — actitudinalis-an — a megvalósítónak tudnia kell, s ehhez kell tartania magát.

A Játékos — a Līlāvī, a Játék Ura, a Līlēśvara,a, nem más, mint a Varázsló — Māyāvī, a Varázslat Ura — a Māyēśvara: ez pedig az Ātmā, vagyis önnön Önmaga(m). Potenciálisan már itt és most is a tudati lét Egyetemes Varázslat-Játékának az Ura vagyok. Aktuálisan akkor lehetek a Tudati-Lét Egyetemes Varázslat-Játékának Játékosa-Varázslója és Ura, ha Önmagam Önmagamat Önmagam által, Önmagamon át Önmagamba-Önmagamhoz vezetem vissza, — teljesen és abszolút mértékben.

Vagy elvarázsolt vagyok a varázslat örvényében, vagy magam vagyok a Varázsló, a Varázslat Ura. Vagy játszanak velem, — mint a Játék egyik tartozékával vagy bábjával, — vagy pedig én magam vagyok a Játékos, a Játék Ura.

Van közbülső fokozat is, de szinte tartam nélküli: ez a Līlōnmukti (Līlā-un-mukti) vagy a Māyōnmukti (Māyā-un mukti).

Az Egyetemes Játék és Varázslás még a Samsāra körén belül megy végbe, de van Egyetemesség-feletti Varázslás és Játék is.

A teljes Bauddha-yāna-nak három szintje különböztethető meg: az első a Hīnayāna vagy Kis-Jármű, eredetileg a Thēravāda kiválása után elkülönülő, szélsőségesen Thēravāda-követők irányzata volt, noha önmagukat soha nem nevezték így. Itt a szintek vagy fokozatok egy körét jelenti. Lényege — egy bizonyos szempontból — röviden az, hogy a Samsāra és a (Pra-Nirvāna, Apari-Nirvāna, Pari-Nirvāna, Mahā-Pari-Nirvāna) közötti végtelen különbséget szélsőségesen hangsúlyozza, éppen a Nirvāna maradéktalan megvalósítása miatt.

A következő magasabb és teljesebb fokozat a Mahāyāna, az Egyetemesen-Nagy-Jármű. A Mahāyāna a Samsāra és a Nirvāna lényegi egységét tanítja, amely azonban csak a Nirvāna »oldaláról« áll fenn.

Ennél is magasabb fokozat a tantrikus Mahāyāna, vagyis a Vajrayāna, a Gyémánt-Villám-Jogar Jármű. Itt nem csupán a Samsāra és a Nirvāna lényegi egysége van kimondva a Nirvāna felől, hanem az is, hogy ezt a Māyā elfedi, de még ezen is túlmegy, és a feladatot a Samsāra-nak Nirvāna-vá, a Nirvāna-nak Samsāra-vá, majd a Samsāra-t ismét Nirvāna-vá való időtlen átvarázslásban határozza meg. Ez már az Egyetemességen-túli Varázslat és Játék köre.

Említésre került, hogy a Māyā-nak fátyolként való értelmezése általában közhelyszerű félreértés, és e félreértés közvetítése. A Māyā lefedéssel és elfedéssel-elfátyolozással kapcsolatos vonatkoztatásai — helyes megközelítés esetén — fontos és valóban tradicionális szellemű vonatkoztatások lehetnek.

A Māyā — mint Varázslat és mint Illúzió — éppen ezek alapján, — hasonlattal élve — fátyolszerűen elfedi a Samsāra — tehát a Deflammatio Metaphysica állapotokon-túli állapotának a lényegi egységét, megközelítően lehetetlenné téve ennek az egységnek a felismerését.

Teljesen más, ám lényegileg ugyanerre utaló megfogalmazással élve: Önnön Saját-Én-Magamságom-nak a Samsāra-i asszpektusát és az Önmagam-ságom Nirvāna-i asszpektusát — mint egy egység valóságát a Māyā fátyolszerűen elfedi az aktuális tudatiság-tudatosság elől.

A Māyā — mint Varázslat — egyszersmind fátyolszerű is, vagy fátyolszerűséget alkot, amely végtelen Önmagamat elfedi aktuális és véges Önmagam elől. A Māyā-t a Varázslatot és (ez esetben) a fátyolszerűséget — nyilvánvalóan — Én-Önmagam hátterében Önmagam alkotom, Önmagam felől akaratlagosan és szabadon megvalósítva ennek az elfelejtését is, amely elfelejtés azonban — Saját-Személyiségem-hez kötött Én-Önmagamságom aktuális tudati intenzitásának számára átláthatatlan, ám közvetve mégis megmutatkozó tragikum és fatalitás.

Önmagamat Önmagamtól — istenségi fokon — disztanciálhatom és disztanciálom. Így nyilatkozhatnak meg a földi-emberi világban az istenemberi Avatárá-k. Ám Önmagamként megtehetem és megteszem azt is, hogy nem csupán disztanciálom Önmagamat Önmagamtól, hanem a két tudati szint között a tudati kontinuitást megtöröm; — nem szakítom szét teljesen a kontinuitást, — mondhatnók: ontikusan, — de megtöröm: noétikusan. A kontinuitás így egyfelől diszkontinuitássá, másfelől quasi-kontinuitássá válik. A tudati kapcsolat nem szűnik meg maradéktalanul, de az igazi tudatosság fénye nem működik már e kapcsolatban. A teljes elszakadás teljes megsemmisülés lenne; ez nem megy végbe az emberi létforma általános létesülése során (bár ennek a lehetősége is megvan), de egy relatív és partikuláris — ám mégis nagyfokú és nagy erejű — el- és szétválasztottság igenis létrejön: ez az általános földi-emberi létállapot és tudatállapot.

...

Lényegileg és potenciálisan Önmagam vagyok az Istenség, a varázslat és a Játék Ura. Aktuálisan — már és még — nem vagyok az, hanem benne vagyok — elvarázsoltként — a Varázslatban, a Játékban. Önmagam varázsoltam el Önmagamat. Az a feladatom, — ha ezt feladatommá teszem, hogy Önmagamat Önmagam által és Önmagamon át visszavarázsoljam — a Varázslat-feletti uralmat fokozatosan átvéve — Varázslaton-túli-varázslói Önmagammá, — ennek a megtétele és az Auto-Reductio Absoluta; egy és ugyanaz.

...

László András