A buddhizmusban a nők gyakran alacsonyabbrendűnek tűnnek a férfiaknál. Az ELLE magazin áprilisi számában megjelent, mianmari buddhista női kolostorokról szóló riportjában is az szerepel, hogy a női szerzeteseknek előbb férfitestben kell újjászületniük, hogy a nirvánához közelebb jussanak.

És valóban, a Szabadító (tibeti nyelven Drölma) történetében is – aki női istenség, és az embervilágban királylány volt – a szerzetesek azt tanácsolják neki: imádkozzon azért, hogy férfitestben szülessen újjá. A királylány – neve Bölcsesség Hold volt – elgondolkodott ezen, és így válaszolt:

'Itt nincs férfi, nincs nő, nincs én, nincs egyén, nincsenek osztályok. „Férfi” és „nő” csupán elnevezés, amit a zavaros tudat teremt e világban. Ami engem illet, amíg a kényszerű lét köre ki nem ürül, én nőalakban fogom szolgálni a lények javát."

És eszerint cselekedett, végül pedig igaza lett: istennővé vált.

Mégis, a buddhizmus történetében a nők alacsonyabbrendű szerepének megvannak a maga társadalmi gyökerei. Az ősi Indiában (is) a nők társadalmi helyzete rendkívül hátrányos volt: teljes mértékben a férfiaktól függtek, nem voltak szabadok és nem hozhattak döntéseket. A buddhizmus mindazonáltal nem tekinti a nőket alacsonyabbrendűknek, egyszerűen úgy látták, hogy emellett az életvitel mellett a nőknek kevesebb esélyük van a szellemi élet gyakorlására és arra, hogy közelebb jussanak a Dharmához (ami magának Sziddhárthának a tanítása, a buddhista Tan).

Ez a hagyomány tehát, de a mai buddhizmus nem tesz különbséget férfi és nő között, mindkét nemnek azonos szellemi adottságokat és képességeket tulajdonít. Az emberek mind, nemtől függetlenül magukban hordják a felébredés lehetőségét. Ráadásul ez a lehetőség nem korlátozódik az emberi világra, hanem az összes lény sajátja – éppen ezért nem tartozhat inkább a férfiakhoz, mint a nőkhöz.

A női erő

Visszatérve a Szabadítóra, professzor Namkhai Norbu azt írja: Az ember már az ősidőkben megsejtette egy alapvető Erő létezését. Ez az Erő pedig számos kultúrában női istenségek alakjában fogalmazódik meg. Gondoljunk az ősi közép-ázsiai Ég Őskirálynőjére, az amerikai indiánok Földanyájára, a régi görögök Athénéjére, az ókori egyiptomi Nagy Anyára vagy a keresztény vallásban Máriára, Isten anyjára. A buddhista hagyományban pedig ő a Szabadító, a Túljutott Tudás Istennő, a három idő minden buddhájának Anyja. Ennek belső jelentése az, hogy a Tudás szüli meg a buddhák felébredt szellemét azáltal, hogy a zavaros elmét megszabadítja a valóságot elfátyolozó szennyeződésektől.

 

Forrás:http://www.ellemagazin.hu/aktualis/2014/03/13/A-buddhizmus-es-a-nok/