25 éves voltam, amikor dorbézoló életemnek egy sörözőben történt incidens után vetettem véget, legalábbis egy időre.

Ezután találkoztam a buddhizmussal és Laár Andrissal, először egy 5 részes előadás keretében, utána pedig mint barát és tanítvány. Az ő hatására és útmutatásával kezdtem el keresni önmagam, vagy inkább pontosítani helyemet a világban. Eközben találtam rá hazánk két sztúpájára is, amikhez a mai napig visszajárok. A sztúpák építését és kialakítását még maga a megvilágosodott Buddha határozta meg, majd a legenda szerint, halála után hamvait az első 8 sztúpába osztották szét.

Persze a magyarországi sztúpák belsejében már nem Buddha maradványait találnánk, de azok is megvilágosodott guruk relikviáit, illetve mantrákat és szimbólumokat tartalmazó tekercseket rejtenek.

A látszat ellenére kis országunkban a pozitív energiák is jelen lehetnek, különben nem épült volna fel két ilyen gyönyörű emlékhely:
a Tar községben található Kőrösi Csomáról elnevezett Béke sztúpa és a zalaszántói Világoshegy tetején lévő sztúpa. Nem mellesleg mindkettőt őszentsége a Dalai Láma szentelte fel.

Én először úgy 14 évvel ezelőtt jutottam el a Mátra lábainál heverő sztúpához. Már az is felér egy szellemi élménnyel, ahogy a fákkal és bokrokkal tűzdelt zöld domboldalon ragyog a hófehér és aranycsúcsú sztúpa. A kapun átlépve pedig akaratlanul is lecsendesül az ember, és némán sétál fel az emlékhelyig, ahol meggyújthat egy mécsest minden lény üdvéért és a békéjéért.

Szokás ilyenkor a sztúpát a Nap járásával és a megállás nélkül mozgó imahenger forgásával megegyező irányban körbejárni és jókívánságokat megfogalmazni, amiket a sztúpa ereje segít szétszórni a világban. Ennél is fontosabb esemény volt az életemben, amikor három barátommal egy félnapos mini zarándoklat után, még az országúton gyalogolva, először pillantottam meg a Balaton-felvidéken található, zalaszántói Világoshegy tetejére épített sztúpát. Emlékszem, szinte vonzott magához, így az utolsó kilométereket már teljesen átszellemülve tettem meg.

Még aznap este, a telihold fényénél, a sztúpa legfelső fokán tartottunk egy mai napig emlékezetes szertartást. Ez a tisztás közepére épült emlékhely, 3 emeletével, Európa legnagyobb sztúpája, aminek kupolájában egy kábé méternyi magas aranyozott Budhha szobor ül. Amikor másnap megkérdeztük az oltárral is rendelkező menedékházban ideiglenesen itt tartozkodó 18 éves mongol szerzetestől, hogy miért pont ide épült a sztúpa, ő erre csak ennyit válaszolt:

„A Dalai Láma mondta, jó hely.”

Szóval, ha másért nem is, már ezért érdemes meglátogatni ezeket a sztúpákat, amik mára igencsak népszerű turisztikai célpontok is lettek. De mielőtt valaki úgy gondolja, hogy e beszámoló után felkeresi a hazai sztúpákat, fogadjon meg tőlem egy tanácsot: ne fotózza le az emlékhelyeket, de lehetőleg ne vegyen róluk készült képeslapot sem, mert a lényege ezeknek a pillanatokban pont a jelenben rejlik, az elmélyülésben, a csendben és odafigyelésben, nem pedig az emlékgyártásban.

Azt kívánom, hogy legyen ez mindenkinek egy kis zarándoklat, ami nem a célról szól, hanem magáról az útról.

Írta: Szilágyi Sándor
Fotó: Szilágyi Sándor

http://maskeppmintmasok.hu/magazin/program/buddhista_ereklyek.html