Siddharta Buddha mondta: "Akinek szolgálatában rosszabbá, nem jobbá válik az ember, azt mondom, azt nem kell szolgálni. Akinek szolgálatában viszont jobbá, nem rosszabbá válik az ember, azt mondom, azt szolgálni kell." Ilyetén tehát szó nincs spirituális ürügyek mögé rejtett demokratikus fölforgatásról, hanem a meglévő hierarchia helyreigazításáról volt szó, mivel a brahmanák már régen eltávolodtak attól a szereptől, attól a feladattól, amire ők születtek.

A fő problémájuk pedig az volt, hogy Siddharta herceg nem támasztott dogmákat a "vallásban" (inkább filozófia), ugyanis a megvilágosodást az egyén útjának végigjárásával, a kötöttségek levetkőzésével lehet csak elérni, ezt pedig nem lehet heterogén kinyilatkoztatások mentén elérni. Baromi fontos elem, hogy Siddharta Buddha abszolút nem tartotta érdemesnek a tömegeket arra, hogy megvilágosodottak legyenek, ilyetén szellemi rasszokról beszélt, a "hitvány tömegekről" pedig mint szemétdombokról beszélt, amelyek ellenében a Felébredett csodálatos kivirágzása megtörténik. Vagyis éppen arról az übermensch embertípusról beszél, mint amiről Nietzsche 2500 évvel később. Tehát a buddhizmus pacifizmusa és humanizmusa csupán a már populárissá vált, megromlott és nyugatra exportált formája hiszi azt a badarságot, hogy a buddhizmus valami hippi vallás. Ennek kiváló ellenpéldája Ceylon és Japán, ahol a buddhizmus összehangolódott a hierarchikus, tradicionális, arisztokratikus és harci szellemmel.

Japán három fő szellemi irányzatából a bushido a következő eszméket tette magáévá, s teremtette meg belőlük saját ideológiáját:

– Sinto: A sintoizmus a tiszta tudatot (makoto), a kötelességérzetet (giri) és a hűséget (chugi) tette a szamuráj-értékrend részévé. Alapvető elvárás volt a tennóval, a sógunnal és a daimyóval szembeni hűség. Vitás kérdések esetén a közvetlen hűbérúr szava volt irányadó. Az ősök tisztelete (yamato damashi) és a patriotizmus (yamato kokoro) is a sintóból eredő értékek, amelyek a legutóbbi időkben sokszor a japán nacionalizmus elharapódzásának forrásai lettek.

– Zen: Az elkerülhetetlen elviselése, a minden helyzetben megnyilvánuló erőteljes koncentráció (iwao no mi), a rendíthetetlen nyugalom megőrzésének képessége kritikus helyzetekben, és a halál elfogadásának elvei a zenből származnak. A harcos osztály számára a zen tanításait tartották a legmegfelelőbbnek. A félelem legyőzése, az élet és halál fogalmainak megsemmisítése, és a felkészültség a harcban való halálra is a zen filozófiáján alapul. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a szamurájok megvetették az életet. A zen filozófia a hindu vallással ellentétben egy kifejezetten életigenlő magatartást tanít. A szamurájok halálmegvetése (enryo) a zen filozófiáján alapszik, amely szerint a halál nem az élet ellentéte.

– Konfucianizmus: a konfuciánus tételekből az elöljárókkal, a klánnal és a családdal szembeni hűség (chu), a tisztelettudó viselkedésmód (gi), az érzékenység (yin), az udvariasság (rei), a nyíltság (shin), a bölcsesség (chi), az igazságosság (gi) és a szokások, normák tiszteletben tartásának erényeit foglalták a szamurájok kódexébe. A konfucianizmus hatására a szamuráj a megbecstelenítéstől való állandó rettegésben élt. A szepuku gyakorlata erre vezethető vissza.

Az egyesek által sommásan „pacifista vallásnak” is titulált buddhizmus alapítója két és félezer évvel ezelőtt nem fogalmazott meg parancsokat – ahogyan például Mózes tette –, hanem csupán tanácsokat adott követőinek. A legfontosabb tanácsa pedig nem úgy szólt, hogy „ne ölj”, hanem tágabb értelemben úgy, hogy „ne árts” – így a „nem ártás” (szanszkrit szóval ahimszá) lett a buddhisták egyik kulcsfogalma.

A buddhizmus – szemben a kereszténységgel vagy az iszlámmal – soha sehol sem fonódott össze szorosan az államhatalommal, mi több: hangsúlyosan egyéni döntés alapján követett vallásnak tekintik. Ám természetesen a buddhisták is gyakran döntenek úgy, hogy ha megtámadják őket, védekezni fognak, lásd Srí Lanka vagy Japán. Így olykor ők is tudatosan alkalmaznak erőszakot – közben azonban azt is hangsúlyozzák, hogy cselekedetüknek nem szabad haragból és zavarodottságból történnie, s mindvégig tudják: nekik is, és a nekik ártó ellenségnek is rossz, ami történik. Pacifista vallásnak tehát nem tekinthető a buddhizmus, ám mivel nem lehet mindenkit egyszerre boldoggá tenni „cselekedeteinkben az legyen a vezérfonal: mi az, ami a leghosszabb távon a legtöbb lény javára válik.” Ilyetén lehetséges az, hogy Evola kiválóan összeegyeztette mindezt a fasizmus doktrínájával, hiszen sokkal inkább hozható összefüggésbe a buddhizmussal, semmint a saulizmussal, s mindezt Misima Jukió meg is tette a II. világháború után.

http://www.antidogma.hu